Tuskók megoldása
Sok hónapos lemaradással, de végre elkezdődött az az építkezés, amiről áprilisban szóltam. Akkor már együtt volt a pénz, zengett tőle a sajtó, hogy legkésőbb december végéig megépítik az utat.
Néhány hónapos alvás, totojázás a hivatalok részéról elég volt ahhoz, hogy augusztus legvégén derüljön ki, az eredetileg képzelttől eltérő tervekre, drágább építményre is szükség lehet.
Hogy-hogysem, ez a hivatalok közötti nézeteltérés elsimult, megkezdődhetett az építkezés. Győr nagy lendülettel kezdett a rá eső útszakasz megépítésébe, Abda a fent említett nehézség miatt némi késéssel követi.
Követi, már láthatóak változások: a falu belterületi kerékpárútjának felújítása miatt az azt szegélyező fasort kiirtották.
Minden építkezés rombolással jár, ezt tudomásul veszem. Annak idején nagyon közel ültették a facsemetéket az úthoz, nem csoda, hogy sokuk gyökere megemelte az útburkolatot. Érthető, hogy a felújítás során tenni akarnak ez ellen, sajnos ezzel együtt jár a fák kivágása.
Ha a gyökereket a földben hagyják, azok pár év alatt elkorhadnak, és az úttest emelkedésének mértékével azonos mértékű süllyedésre számíthatunk, ezt nyilván el kell kerülni. A megoldást abban látom, hogy a tuskókat az építés kezdete előtt ki kell emelni a földből, és a talaj alapos tömörítése után készülhet az út.
Mindmáig abban bíztam, így is fog történni.
Ma, október 26-án megdöbbenve láttam, a kivágott fák tuskóit fekete réteg borítja!
Közelebbről megnézve kiderült, fáradtolajjal kenték be a tönkök vágásfelületét! Az erdészetben a tuskók beecsetelése az újbóli kihajtás megakadályozása céljából bevett gyakorlat, de ezek a barbárok nem a szakszerű megoldást, az arra való gyomirtószert választották, nekik egy a fontos, az olcsóság!
Már az is felháborító, hogy a traktorok mocskos olaját szétkenték a fákon, de ez a gyalázat ennél messzebb mutat!
Abból, hogy a tuskók elpusztítása érdekében veszélyes anyaggal kenték, öntötték le a vágásfelületüket, egyre tudok következtetni: az érdekelt vállalkozóknak eszük ágában sincs drága pénzen kiemelni a tönköket, azok bizony ott fognak maradni az enyészetnek.
A felújított kerékpárút mellett elég lecsuhán mutatnak majd a korhadó nyárfatuskók, ez az építők színvonalára utal. Ami most ennél fontosabb, a földben maradt gyökerek szépen lassan elkorhadnak, felettük a talaj visszaáll az eredeti szintjébe, és ezzel a viszonylag új bicikliút burkolatának süllyedését okozzák!

Ilyen volt a fasor:

Télen is kellemes:


Ez maradt belőle:



A környezetszennyezés:





2012. október 26.

Nagyon örülnék annak, ha a bekövetkező események meghazudtolnák e feltételezéseimet. Amennyiben a tönköket mégis kiszedik, vissza fogok térni a témához, és megkövetem az érintetteket.

A környezetszennyezésről írottakat persze fenntartom.


Egy további lehetőség az eszmecserére
Kattintás jobb gombbal, "Megnyitás új fülön"