Ennyire futotta?
Többször írtam arról, hogy lakott területen belül ritka az a közlekedési helyzet, ami különálló kerékpárutat igényel, élesen felemeltem a hangomat a Bartók Béla út maradék, kerékpárút-mentes részének tönkretétele ellen.
Ez év szeptemberében a Kontra-Fék konferencián Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének forgalomtechnikai főelőadja, Szalipszky Csaba az előadásában kitért arra, hogy a városban több mint hatvan kilométer hosszúságú kerékpárút- és kerékpársávhálózatot építettek ki, ezeket jelentős fejlődésnek nevezte.
Lássuk, mit eredményezett az Útkezelő Szervezet kerékpárútfejlesztési törekvése a bevezetőben említett Bartók Béla úti szakaszon?
Immáron kihelyezték a Kerékpárút és a Kerékpárral behajtani tilos táblákat, ezzel a közlekedők szempontjából befejezettnek tekinthető az építkezés, hiszen a táblák utasításai szerint kell közlekedni.
Egységes, meredek, erős lassításra késztető felhajtókat építettek a nyár folyamán, érthetetlen, miért lettek ennyire meredekek, nyár óta bogarásznak rajta az építők, fél kézzel is lett volna idejük rendesen lefaragni a járdákat az úttest szintjéig.
A gyönyörű platánok lehullott lombja eltakarja a gyűrött, töredezett aszfalt jelentős részét, de azt nem tüntetheti el, hogy az első csapadékos reggelen a Wesselényi utcától az Álmos utcáig jórészt teljes szélességben csapadékvíz-tócsák uralták a bicikliutat. Ezek egy része kb. hat órával a csapadék után is megmaradt.



Ha autós út készülne olyen vacak minőségben, hogy a városban megengedett sebesség felével lehet csak haladni rajta, joggal követelnék a közlekedők a korrekciót. Bicikliseknek erre sincs joguk? Minden ócskaságot el kell fogadniuk bicikliútként? Hol az alsó határ, amitől lefelé már nem nevezhető bicikliútnak egy földdarab?

A bosszantóan lassú haladásnál is fontosabb, hogy olyan hibák vannak az útfelületen, amik elesést, ezzel sérülés okozhatnak. Ha ez bekövetkezik, az Útkezelő kifizeti a keletkezett károkat?










(Eső után kb. egy órával készült további képeken felmérhetjük a létesítmény színvonalát)
Végül a hab a tortára: a tábla kerékpárutat jelez, ezen joggal haladhatunk (ha tudunk) 30 km/óra sebességgel. A boltból kilépő gyalogost mi tájékoztatja, hogy semmi keresnivalója ott, mert az nem járda? Mi tájékoztatja egyáltalán a gyalogosokat, hogy ott veszélyben vannak, csak a Bartók Béla út másik oldalán közlekedhetnek? Hogyan közelítik meg a Kristály előtti buszmegállót?
Szinte hallom Máthé Tóth Pétert, amint védi az útkezelő becsületét: még tart az építkezés, még módosítva lesz a terület, ez átmeneti állapot.
Nagyon nem érdekel! Nem érdekel, mert ha az úton megyek, joggal megbüntet a rendőr, amiért nem a bicikliutat választottam. Ha a 'bicikliúton' megyek, és elsodrok egy gyalogost (aki nem is lehetne ott), engem tesznek felelőssé, miért ütöttem el. Nem tudom, milyen sebességgel haladhatok ott, szerintem a megengedett maximum ott 30 km/óra.


Szalipszky és Máthé Tóth urak: jónak látják így ezt? Ekként kell kinéznie egy frissen létesített útnak? Tényleg elég az útépítéshez a laposecset meg egy kis sárga festék? Még mindig az a véleményük, hogy kerékpárút műszaki átvételekor felesleges biciklis szervezet emberét is meghívni?

2012. október 30.

Egy további lehetőség az eszmecserére
Kattintás jobb gombbal, "Megnyitás új fülön"